A májusi, hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra készülő U17-es válogatottunk szombaton ismét megmérkőzött az írekkel a spanyolországi edzőtáborban. Belvon Attila kilenc helyen változtatott a csütörtöki mérkőzés kezdőcsapatán, csak Umathum Ádám és Szabó Szilárd maradt a kezdőben a második meccsre.
A találkozó első félideje jelentős magyar fölényt hozott, de hiába birtokoltuk jóval többet a labdát, mint az ellenfél, a támadóharmadban nem tudtunk mit kezdeni a tömörülő ír védelemmel. Egy két lehetőségünk adódott ugyan, de a befejezések nem sikerültek, a lövéseinket blokkolták az ellenfél játékosai.
A fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, kevesebbszer értünk fel az ír kapu elé. A kilencven perc alatt nem született gól, hiába álltunk a meccs összképe alapján közelebb a győzelemhez, be kellett érnünk a döntetlennel.
– Az első félidőben magasan az ellenfél fölé nőttünk játékban, a 16-oson belüli megoldásaink azonban nem voltak jók, sokkal hatékonyabban kellett volna támadnunk ahhoz, hogy feltörjük a stabilan védekező írek hátsó alakzatát. A második félidő már kiegyenlített játékot hozott, sikerült ugyan levédekeznünk az ellenfél támadásait, de bőven lehet hiányérzetem, mert az utolsó passzokig rendben volt a játékunk, de az ellenfél tizenhatosánál rendre rossz döntéseket hozunk – értékelt a találkozót követően Belvon Attila.
A mieink hétfőn a skótok elleni mérkőzéssel zárják az edzőtáborozást.
Magyarország-Írország 0-0
Magyarország: Lehoczki Bendegúz - Girsik Attila, Umathum Ádám, Kubicsek Levente, Mohai Bálint (Hornyák Csaba, 73.) - Fenyő Noah (Balabás Bence, 63.), Somfalvi Bence, Vidnyánszky Mátyás - Szabó Szilárd (Varga Zétény, 63.), Bogdán Hunor (Katona István, 63.), Molnár Csaba (Manuel Burghart, 73.)
Férfi U17-es válogatottunknál ezúttal a csereként beállt Galambos János volt a nyerő ember: a 25. percben és a 80. percben is szerzett gólt az üzbégek elleni, 2-1-es magyar sikerrel zárult felkészülési mérkőzésen.
Férfi U17-es válogatottunk az első félidőben kétgólos előnyre tett szert az olaszok ellen a Telki Kupa utolsó játéknapján, de a vendégek a második félidőben egyenlítettek, és megszerezték az egyik pontot. A tornát az olaszok nyerték, a magyar válogatott a negyedik helyen zárt.
Férfi U17-es válogatottunk 2-0-s vereséggel zárta a Dél-Korea elleni mérkőzést a Telki Kupa nyitónapján.